Kiszivárogtak a hírek a Dacia Duster új, kétajtós pickupjáról, állítólagos 163 cm-es plató hosszal, sőt a Bigster pickupról is pletykálnak már

2025.10.05
A nemrég bemutatott négyajtós Duster pickup mellett úgy tűnik, a Dacia egy kétajtós változatot is fejleszt, lényegesen nagyobb platóval és kevésbé furcsa megjelenéssel. Ez kielégítheti azoknak az igényeit, akik úgy gondolták, hogy a négyajtós változat nem annyira praktikus modell a kis platója miatt. Ez a verzió gyakorlatilag mindenkit érdekelhet.



Nemrég a Dacia kisebb sokkhullámot gerjesztett Európa kompakt terepjáró szegmensében a Duster négyajtós pickup változatának bemutatásával, amelyben négy férőhely, sokoldalú raktér és körülbelül 430 kg maximális teherbírás áll rendelkezésre.



Vizuálisan egy átlagos Dusterre hasonlít, csak a csomagtérajtó és a hátsó oszlopok hiányoznak, ami azt is jelenti, hogy maga a plató hosszában rendkívül korlátozott. Az emberek gyorsan rámutattak ezekre a hiányosságokra a közösségi médiában, ami nem lehetett meglepő a Dacia vezetősége számára.

Akkor még nem tudhatttuk, hogy a román autógyártó már egy hagyományosabb pickupó-változatot is tervez készíteni a Dusterből, egy két ajtós Dustert, de sokkal nagyobb platóval – amely állítólag 1650 mm hosszú lesz. A kiszivárgott hírek szerint a 2 ajtós változat már nem egy egyedi tuning, vagy átalakítás lesz, hanem egy valódi sorozatgyártású változat.



Mit is mondhatnánk a kiszivárgott fotó láttán? Ez nem pusztán tervezési gyakorlat. Ez a kép olyan karosszériát mutat, amelyet már kivágtak, megerősítettek és rekonstruáltak tesztelési és validációs célokra.



Feltételezzük, hogy ez a fotó közvetlenül olyan személytől származik, aki belső ismeretekkel rendelkezik, mert különben rendkívül nehéz lett volna odamenni egy ilyen prototípushoz és lefényképezni. Egyébként a háttérben a négyajtós változat is látható. Ennek ellenére mindent fenntartásokkal kell kezelni, különösen a következő információt, miszerint a közelgő Bigster pickup változatok is úton vannak...



Ehhez hozzátéve, nyugodtan feltételezhetjük, hogy a Bigster pickup négyajtós változata ugyanazokkal a korlátozásokkal rendelkezik majd, mint a négyajtós Duster pickup, így a kétajtós változat lehet majd itt is a praktikusabb választás.



Az árazás tekintetében tudjuk, hogy a négyajtós Duster pickup ára 25 983 eurótól indul. Hogy a kétajtós változat ugyanazt az elvet követi-e, mint az Egyesült Államokban a „Regular Cab” teherautók, még várat magára. Általában egy négyajtós pickup drágább, mint a kétajtós társa, a további ajtók, a megnövelt utastér, a tárolóhely és a bonyolultabb konstrukció miatt.

Ami a Dustert illeti, egyszerűen nem tudhatjuk, hogy ez így lesz-e vagy sem. Egy kétajtós modell sokkal hasznosabbnak bizonyulhat N1-es osztályú haszongépjárműként, aminek eredetileg tervezték. Lehetséges, hogy nagyobb teherbírással is rendelkezik majd.



Azt sem tudjuk biztosan, hogy a Dacia mikor mutatja be ezt az új Duster változatot, de ha tippelnünk kellene, valószínűleg a következő hónapokban vagy valamikor jövőre történhet ez meg, esetleg ugyanazzal a három elérhető specifikációval, mint a négyajtós pickup: Expression, Extreme és Journey, Hybrid 140 és mild-hybrid 130 4x4 hajtásláncokkal.

Akciós ajánlatok! Több, mint 1000 ajánlat egy helyen:


Forrás: Auto Evolution
Oldalainkon HTTP sütiket használunk, a jobb működésért. További információk